2014. június 30., hétfő

Balatoni "kifutó"

H. Szabó Sándor: Balatoni "kifutó"
H. Szabó Sándorról, másképpen - baráti bizalmasan - Helikopter Sanyiról többször is írtam már e blogban (itt, meg itt, továbbá itt és itt), pályafutása és nagy multú fotós tevékenysége érdekes színfoltja a magyar fotográfia történetének. Különösen, ha olyan ritka légifotósról van szó, mint amilyen ő. Tanulságos a linkkel jelzett írások nyomán végigkísérni történetét: az MTI-hez kerülésének kezdeteit, a légifotózás megkedvelését, később a pálya kényszerű elhagyását, majd a magyar rendőrség emberies gesztusát, aki magához emelte az amúgy is együttműködésében dolgozó, pálya szélére került fotóst, akinek így öregségére nem kellett újabb kenyérkereső pályára lépnie - továbbra is a levegőből, rendőrségi helikopter fedélzetéről készítette jobbnál jobb képeit a magyar valóságról, a magyar tájról.

Nemrégiben Helikopter Sanyi levélben értesített arról, hogy idén februártól sikerült nyugdíjba mennie. "Természetesen a hobbim továbbra is a fényképezés maradt. Fotóimat megosztom veletek, mint eddig" - fűzte hozzá a leveléhez s azóta is küldözgeti felvételeit, immár tényleg csak a szenvedély kényszerétől hajtva. Számomra, a blog számára immár "családi" esemény ez a hír, s sietek megosztani azokkal, akik e helyet időről időre fölkeresik. Kellemes szépkort, eredményes fotózást, Sándor!

2014. június 18., szerda

Csíkmadaras képekben

Legutoljára 2011 januárjában foglalkoztam e blogban a HMKK csíkmadarasi (2010-es) fotótáborának helyszíni kiállításával, amelynek megnyitó szövegét is közöltem. Azóta, János Ferdinánd kertészmérnök és családja, illetve a Garden Proiect kertészet jóvoltából került némi alap is arra, hogy a nemzetközi felállítású fotóscsapat legjobb munkáiból egy szerény album is összeálljon. A kiadvány (szerkesztője Ádám Gyula, nyomta a csíkszeredai Tipographic) színvonalas válogatást nyújt a résztvevő művészek portfóliójából, s annak a fiatal Miklós Csongornak a faluképét tartalmazza a fedőlapján, akit a község vezetősége kalauzul adott annak idején a községben megszálló fotós csapat mellé, s aki egy hetes küldetése alatt örökre beleszeretett a fotográfiába. De ennek belső történetét mondja el ő maga, aki az album előszavát is jegyzi.


Fotók "a világ közepéről"

A csíkmadarasiak nagy előszeretettel állítják, hogy községük maga a világ közepe. Ezt ugyan hallottam már más településekkel kapcsolatban is, de topográfus barátom megnyugtatott, hogy romániai viszonylatban a koordináta rendszerben Csíkmadaras az 555.555 pontban helyezkedik el...
Ide érkezett 2010 májusában az a fotós „csapat”, amely a Hargita Megyei Kulturális Központ, illetve Ádám Gyula fotográfus hívására elszánta magát arra, hogy megismerje a madarasi embert és mindennapi környezetét. Ottlétük  hetére kalauzul szegődtem melléjük s e rövid idő teljesen új irányba terelte életemet - hirtelen mély vonzalmat éreztem a fotográfia iránt...
A kis, családias hangulatú panziónak köszönhetően, ahol a csapat szálláshelyét berendezték, közvetlenül betekintést nyerhettem a vendégek szakmai beszélgetéseibe, vitáiba. Reggelente a fotósok egyedül vagy másodmagukkal kivétel nélkül útra keltek, s bár hivatalosan kalauzuk voltam, gyakorlatilag felnyitották a szememet, hogy általuk láthassam a valóságos csíkmadarasi létet. Mintha erre a hétre egy teljesen másik faluba költöztem volna. Községem utcáit, sikátorait  azelőtt is számtalanszor bebarangoltam, tudtam, ki hol lakik, de most azt is megtudtam, hogy falustársaim igazi élete a portán belül zajlik. 
Lássuk csak, hogy is van ez?
A fotós bekopog, a gazda persze, szeretettel fogadja. Elég néhány keresetlen szó, s ahogy hallgatom őket, nem igazán tudom eldönteni, vajon nem régi barátok találkoztak hosszú évek után? A gazda ilyenkor már nem is aziránt érdeklődik, mi járatban a hozzá betért "vándor", inkább azon szorgoskodnak, hogy friss sütemény s mellé némi pálinka kerüljön elő a konyhából. Olykor órákig elülnek egymás mellett a tornác padján. Felelevenednek katonatörténetek, ifjúkori szerelmek és kínkeserves évek. Senki sem siet, olykor mintha az idő is megállna. Végül, a fotós után, aki képekkel gazdagabban távozik, becsukódik ugyan a kapu, de belőle is ott marad valami a vendéglátó portáján...
Nehéz megfogalmazni, mi is az „érték” egy fotográfus szemében. A táj, az épületek, az emlékművek s mindaz, ami a község múltjához/jelenéhez  tartozik, természetesen értékek. De úgy láttam, hogy ezek középpontjában is az ember áll - a maga környezetében, hétköznapjaiban, munkaidejében. Az albumot lapozva az olvasó nem csak portrékkal, de mesterségekkel, sorsokkal is szembesül. Néhány éve készültek ugyan e képek, de sok szereplő már nem köszönhet vissza magára a csillogó lapokról. A fotós viszont, aki akkor és ott „tette a dolgát”, megőrizte a karaktert az utókornak. Mert ez is benne van egy jó portréban: a jellem. Ezt akkor értettem meg, amikor jó néhány órát töltöttünk egy portán az egyik fotóssal, kép mégsem készült. „Nem sikerült elkapnom a karakterét, így inkább nem erőltettem a dolgot” - magyarázta később.
Ittlétük alatt a fotósok felkeresték többek között az egykori vashámor helyét, ellátogattak a ványolóhoz, rég elfeledett vízimalomra találtak, jelen voltak a hétköznapokban, de az Elsőáldozás ünnepén is. Mialatt a madarasiakkal igaz barátságok köttettek. Az őszinte bizalom most visszaköszön az itt látható arcokról, csillogó szemekből. Viszont távolról sem készült csíkmadarasi „leltár”. Az alkotók megpróbáltak hirtelenében minél jellemzőbb, kifejezőbb szeletet felmutatni a csíkmadarasi életből mind a helyieknek, mind a nagyvilágnak. 
Számos, a „világ közepéről” készült képüket díjazták azóta különböző fórumokon, jelezve: e fotók állják az idő próbáját.

Miklós Csongor

2014. június 2., hétfő

HMKK-fotósuli, 11. évad

Ilyen még nem volt: a HMKK-fotósuli egy évadjáról úgy írok, hogy  nincs a tarsolyomban mindenki munkája. Hadd ne részletezzük, miként és hogyan lehetséges ez, a tény az, hogy a 12 végzősből csak 11-et tudok bemutatni, így is jócskán megkésve.

Fotósokról, fotókról nonszensz képet mellőzve írni. Ezért ragaszkodom minden esetben a munkákhoz. Úgy látszik, nem mindig könnyű összegyűjteni egy szétszéledő csapatot...

Mert a Hargita Megyei Kulturális Központ fotótanfolyamának 11. évadját végző 12 hallgató május 8-án állt vizsgabizottság elé, búcsút mondván az öt héten (2014. április 4-május 4) át tartó fotós hétvégéknek. Mielőtt munkáikból összeállított személyes portfólióikat készültek megvédeni, egyenként vallottak benyomásaikról, tapasztalataikról. (A hagyományokhoz híven: inkognitóban.)

(1) - Elég régóta dolgozok már a fotós szakmában, ehhez volt szükségem a képesítésre. Kellemesen idézte fel bennem, amit már tudtam és amiről úgy tűnt, már elfelejtkeztem, de ami még fontosabb:  több kollégával is megismerkedtem, találkoztam a kurzuson. És a szakmai közösségi kapcsolatok nagyon fontosak. Úgy láttam, akik kezdők voltak közülünk, nem értették meg a gyakorlati dolgok legalapvetőbb tudnivalóit, mert azokon csak átszaladtunk... Lehet, külön kellene ezt a részét mindenkivel átbeszélni, átgyakorolni.

(2) - Arra számítottam, hogy az általam ismert analóg fényképezés után lássam, hogy miként tevődik át a fotózás gyakorlata a digitális módba. Tudom, hogy amit itt kaptam, az csak gyakorlással működik majd. Ez olyan első lökésnek teljesen jó volt, a többit viszont nekem kell majd fölépítenem, ha eredményt akarok elérni. Ettől függetlenül: a program lehetne valamivel összeszedettebb, s mindenek előtt a képelemzés ne maradjon el. A tanfolyam alatt készített képeink közös megvitatására sose maradt elég idő... Az se lenne haszontalan, ha a vizsga nyilvános lenne, mi is látnánk-hallanánk, hogyan vizsgáznak a társaink. Volna mit tanulni belőle.

(3) - Több időt kéne szánjunk arra, hogy egymás képeit meglássuk és róluk véleményt mondhassunk. Személyes tapasztalat is mondatja ezt velem, mert a kirándulásról készített képeket jó lett volna közösen elemezni, mit csináltunk jól és mit rosszul... Tanulni tanultunk, elméletet hallgattunk, képekről beszélgettünk, csak nem azokról, amiket mi készítettünk. Jó, tudom, a vizsgán majd erről lesz szó. de akkor is...

(4) - Lehetne egy kicsit hosszabb is, a gyakorlatból nem volt elég. Most már nagyjából tisztában vagyok a dolgokkal, csak fotóznom kell.  Lehet, el kellene végeznem még egy tanfolyamot... Egyelőre nem tudom még, mihez kezdek a tanultakkal.

(5) - Jó volt a társaság, előre egy kicsit megszeppentem, mert hogy én vagyok a legfiatalabb, de most már nagyon jó. Megláttam, nem csak én vagyok kezdő, más is az elején van a dolognak.

(6) - Nagyjából ismerős dolgokat hallottam, de mindig tanul újat az ember. Nekem a gyakorlatból volt tapasztalatom, az elméletből kevesebb. Főként a stúdió-fotózás érdekelt, most tanultam meg az elnevezéseket, a technikákat, fogásokat. 

(7) - Igyekeztem másokat is segíteni, ha láttam, hogy nehezebben megy nekik, ilyen volt például a fotófeldolgozás, nekem már vannak valamelyes tapasztalataim e téren. Az egész kurzust tapasztalatként fogom fel, s tovább szeretnék fejlődni is. Klientúra mostanában nincsen olyan nagy számban, de még kerül.

(8) - A feleségem küldött el erre a kurzusra, régóta fotózom, még a filmes világban kezdtem, azóta nagyot változtak a dolgok, az ember egyszerűen csak nyomja a gombot. Egy idő után már láttam, hogy nincs mit tenni, nincs hová fejlődni, a mennyiséggel nem volt baj, de a témaválasztás rutinossá vált. Aztán jött egy olyan elhatározás, hogy nézzek is bele a keresőbe, ne csak vakon lőjem a dolgokat. Most, amikor mindenki válogatta a vizsgára a saját képeit s elemezgettük őket, akkor jöttem rá igazából, hogy mi mindennek kell egy kép megfeleljen. A mennyiségi fotózásból így lett egy minőségi igény.

(9) - Nem csalódtam, bár nagyon kezdőnek éreztem magam az elején, azt hittem, nekem nagyon magas lesz. Gondolom, ezután nagyobb lesz a tudásom, mert nem akarom abbahagyni. Most már tudom, hogy minden képhez más-más paraméterek járnak, csak még nehéz, amíg kiszámolom a helyzethez illőket.  A tempón egy kissé ha lehetne lassítani, legalább is nekem semmi se ment olyan gyorsan, mint másnak...

(10) - Nagyon tetszett, főként hogy minden nap kaptam valami újat. Előre volt egy pici félelmem, ez is egy kérdés, hogy most beiratkozzak? ne iratkozzak? az anyagi vonzata sem elhanyagolható, de már az első órán láttam, hogy ez éppen az, ami nekem kell. Minden alkalommal úgy mentem haza, hogy elkönyvelhettem: megint tanultam valami újat. Pedig két évvel korábban is már fotózgattam. Lyukakat, réseket nem érzek a tudásszintemen, inkább egy óriási információtömeget magam fölött, ami el kell hogy rendeződjön a mindennapokban. A kérdéseimre egyelőre választ találtam. 

(11) - A technikai része lehetett volna egy kicsivel több, már ami a számítógépes képfeldolgozást illeti. A fotótörténet az jó mint mennyiség, csak kevesebb órában kellett volna leadni. Az anyag nagy részét pedig otthoni tanulásra kiadni, adathordozón. Illusztrációkat is találtunk volna hozzá a neten. Legyen tehát több házi, ne az, hogy idejövök, s itt majd megcsinálom, ahogy lehet, hogy papírt kapjak róla. Az otthoni munkát jobban kellene ösztönözni. Úgy mondom ezt, hogy a kurzus felét egy másik alkalommal, még az őszön jártam le, aztán elmaradtam, s most fejeztem be. Azon is gondolkozom, hogy egy szűrővizsga se ártana. Hogy a kezdő is olyan legyen, aki már tud valamit mind számítógép kezelés, mind a fotó terén. Akkor lenne igazi kollektív kihívás a tanulás. 

(12) - Amit eddig végeztem a fotó terén, az minimális ahhoz, amit itt elvárnak és joggal a fotózó embertől. A kurzuson észrevevődött, hogy ahányan, annyiféle szinten vagyunk. Én nagyon kezdőnek éreztem magam mind a technika, mind a feldolgozás tekintetében. Az öt hét alatt valamiféleképpen eldől, hogy mi felé érdemes elmenni. Érdemes odafigyelni a helyes arányokra, a kompozícióra. Megtanultam, hogy nem kell mindent megmutatni a képen, a több az legtöbbször kevesebb. A recepteket nem megtanuzlni, hanem megérezni érdemes. 

Ahány szemlélet és igény, annyi szempont, látásmód. S ez jó, különösen, ha fotóról van szó. Az objektívek ugyanis hűvösen, az optika törvényei alapján közvetítik rögzítés végett a látványt. De örök tiutok, hogy a jó fotós muiként talál rá az Igazira és a Lényegre. Ebben csak utakat-módokat sugall a fotósuli...

Cseke Gábor

A 11. évad virtuális "tárlatát" itt lehet megtekinteni. Kár, hogy a hiányzó hallgató a maiu napig nem jelentkezett képpel... Hadd soroljam fel a végzetteket, ábécé sorrendben: Balla Árpád, Bodor Endre, Buta Csaba, Csiszér Gyöngyike, Csomor Rozália, Fülöp Réka, Hegedűs Enikő, Kelemen Eszter Abigail, Péter Zoltán, Szász Adorján, Tiboldi István, Vargyasi Levente.