2013. június 26., szerda

Hajóerdő?



Micsoda sors jutott a hajdani hadihajónak! Azt hiszem, se épitői, sem egykori harcosai még csak álmodni sem álmodtak róla, hogy az elhagyott, berozsdált, lepusztult, hulladéktemetőben felejtett SS Ayrfieldre egyszer még csodálkozva fog felnézni a világ. Márpedig ez történt.

A roncs a Sidney közelében lévő Hornebush öbölben vesztegel évtizedek óta. 1972-ben vonták ki a forgalomból a világháborús "veteránt" s vontatták a hirhedt hajótemetőnek számitó öbölbe. Mindenki arra gondolt, hogy a lassan múló idővel a temetőben felejtett relikviákat szép csendesen elmorzsolja az idő.

Nem igy történt. A csodát két fotós: Bruce Hood és Andy Brill fedezte föl, akiket érdekelt a hajótemető sorsa és látványa. A talált látványnak azóta is a csodájára járnak a világ minden tájáról: hangulatos erdősáv hajtott ki a hajótestből. Annyira egyedi és meglepő, hogy mindjárt belekerült a Wikipédiába is. (Az öbölről bővebben - itt.)


2013. június 21., péntek

Óriásfotók a román parlamentben

Előbb Karcfalva főterén, majd a csikszeredai Játékszin előtti placcon, most meg a román parlament impozáns folyosóin láthatók azok az óriásfotók, melyeket Ádám Gyula fotóművész (HMKK) válogatott össze a IV. Székelyföldi Napok tiszteletére a Hargita Megyei Kulturális Központ fotótáboraiban részt vett számos fotóművész hozzájárulásával. Az eljárás, a technika széles körben alkalmazott már külföldön, az első - sikeres - próbálkozások után nálunk is könnyen meghonosodhat. 

A vonatkozó fotókat a maszol.ro képriportjából kölcsönöztem.



2013. június 8., szombat

A túlélő szökőkút és társai

Robert Capa fotója
A blog 2011. április 9-i bejegyzésében írtam arról az Orosz naplónak nevezett könyvről, amit John Steinbeck és Robert Capa állítottak össze az 1947-ben a Szovjetunióban tett több hónapos látogatásuk nyomán. Egy szerencsés véletlen folytán most kezembe kerülhetett maga a könyv is (magyar nyelven megjelent 2009-ben a Park Könyvkiadónál), s megcsodálhattam Capa mind a 70 fotóját, amit a nagy prózaíró szövegeihez készített. Az éppen befejeződött háború okán "munkanélkülivé" lett Capa szívesen vállalta a szovjet kalandot - éppen akkoriban jelentette meg, fotós emlékeivel fűszerezve, Kissé elmosódva címmel, legjobb háborús fotográfiáit -, s képeiből az derül ki, hogy bár már a béke éveiben jártak, Steinbeck-kel szovjet földön lépten-nyomon a háború iszonyú sebeibe botlottak. Különösen a portré és a helyzetkép az, amiben Capa a szovjet világ hangulatát "hozza" s érdemes megtudni, miként vélekedett a nagy író a fotós művészetéről, annak korai halála után: 

„Capa fényképezni tudta az indulatokat, a vidámságot, a szív gyilkos fájdalmát. Még a gondolatot is. Egy világot tudott ábrázolni, és ez a világ Capa világa volt. Figyeljük meg, ahogyan egyetlen hosszú út és egy magányos emberi alak képében az egész végtelen orosz tájat megragadja. Nézzük csak, ahogyan optikája egy ember szemén keresztül képes bepillantani az elméjébe... 
Mindig Capa mellett voltam, amikor fényképezett. Módja lett volna koldusokat, sorban állókat, német hadifoglyokat, titkos területeket (vagyis az épülő gázvezeték munkálatait) fotózni. De nem készített ilyen fotókat, és fényképezés közben egyáltalán nem volt rá jellemző a riporteri meggondolatlanság."

Capa több mint négyezer fotóval a tarsolyában hagyta el Oroszországot. A legjavából hetven - örökre fennmarad Steinbeck könyvével együtt.

A könyv közepe táján van néhány oldal, amit nem Steinbeck, hanem maga Capa írt. E pár oldalba sűrítve a fotós a maga sokszor szürreális utalásaival hitelesen elmondja mindazt, amit számára az oroszországi kaland emberileg-szakmailag is jelentett.

Jogos panasz
Robert Capa írása

Egyáltalán nem vagyok boldog. Tíz éve, amikor elkezdtem azzal keresni a kenyeremet, hogy embereket fényképezek, akiket kis horogkereszttel díszített repülőgépek bombáznak, láttam kis vörös csillaggal díszített gépeket, amelyek lelőtték a horogkereszteseket.

2013. június 2., vasárnap

Fotósuli, 9. évad

Poézis - fotóban. A szerzőt megtudja, ha
végignézi a virtuális tárlatot is
Minden (majdnem) úgy megy, mint a karikacsapás. Kilencedik alkalomra már bejáratottá vált a Hargita Megyei Kulturális Központ professzionális fotósulija. Hogy miben különbözik ez a sokféle fotótanfolyamtól és fotós iskolától? Abban, hogy azon kevesek közé tartozik, amelyek hivatalosan is elismert képesítést nyújtanak a hallgatóknak. Ezért a kitüntető figyelem is a részemről. Meg aztán: helyben van, úgy köszöntenek be hozzám, mint az évszakok: egy tavasszal, egy ősszel. Ez a legutóbbi április 12-én rajtolt és május 30-án végződött a szokásos kollokviummal. A résztvevők száma az átlagosan optimális: 12. Írásbeli és szóbeli között elvégeztem a szokásos közvéleménykutatást a tanfolyamról, szemelvények a véleményekből alább - természetesen, név nélkül.

* Minden tetszett, az elmélet s a kirándulás is. Többet adtam volna viszont a programokból: Photoshop, Lightroom. Minden nap elején egy órát szántam volna erre. (Férfi - F)

* Jobb lett volna, hogy a stúdiófotózások után a feldolgozásra koncentrálunk. Amúgy nagyon tetszett, nagyon szerettem...A pénzt megérte, ha újra be kellene iratkozni, újra megtenném. (Nő - N)

*  Jó hangulat, tetszett a barátságos légkör, javasolnék egy bevezető órát, napot, a fogalmak tisztázására, hogy mindenki azt és úgy értse, amit és ahogy kell... Azt hiszem, még egyszer el fogok jönni, hogy kiegészítsem a tudásomat. (F)

* Örvendtem, hogy megismerkedtem a fotózással és az emberekkel. Nekem ez nagyon új volt, kíváncsi voltam, hogy működik a frissen vett gépem. (N)

* Amit szintén tárgyaltam volna, az a hagyományos fotográfiának a műszaki részét és egyáltalán a fotóesztétikát, a szabályaiból többet felvillantani... Voltak dolgok, amiben nem értettem egyet az előadókkal, azt szóvá is tettem, de ezért nem volt baj.  (F)

* Az információk rögzítése nem megoldott, kellene legyen egy minimális keret, amit megkapunk... Zavart, hogy az előadók nem tudták a gondolatmenetüket végigvinni, mert vegyes társaság volt, s olyan kérdések adódtak pl. a haladók részéről, amit a kezdők nem értettek és fordítva. (F)

* Ami a konkrét vizsgafotóimat illeti, jobbat is el tudtam volna képzelni, de a munka miatt nem tudtam alaposan odaállni. Meg nincsenek is nekem még olyan komoly fotóim, ami a művészet felé irányuljon. Eddig úgy volt, ha mentem valahová a haverokkal, hát fényképeztem. Csak úgy... (F)

* Személy szerint a gyakorlat érdekelt, s ebből nekem egy kicsit több kellett volna. (F)

* Arra számítottam, hogy valami iskolás tanfolyam lesz, aztán kellemesen csalódtam, mert az egyetemi laborfoglalkozásra emlékeztetett...  A tanfolyam előtti fotóimat nézve saját magamon látom a fejlődést. Elővettem a régebbi munkáim és olyan értékeket, meglátásokat fedeztem föl rajtuk, amiket annak idején nem is tudtam végiggondolni. (F)

* Stimuláló erővel hatott rám. Még arra is rájöttem, hogy a fotótörténelem igazából mennyire érdekes. Nem tudom, lesz-e gyakorlati haszna a diplomámnak, de majd kialakul a jövőben. (F)

* Azzal jöttem ide, hogy tanuljak. A tanfolyam elindított ezen az úton. (F)

Szokás szerint, a vizsgamunkákból ezúttal is összeválogattam egy szubjektív "tárlatot" (megtekinthető itt), illetve frissítettem az eddigi évadokat közösen bemutató mega-kiállítást (itt látható). A szöveg melletti illusztráció szerzőjét majd megtalálják, ha végignézik a virtuális kiállítást - számomra ez nyerné meg az évad amúgy nemlétező "nagydíját".