2012. augusztus 5., vasárnap

Helikopter Sanyi repülései

Zamárdi Balaton Sound * Fotó H. Szabó Sándor-ORFK
A fotótanú olvasói már ismerik H. Szabó Sándort, e-mail-nevén Helikopter Sanyit, akinek a történetéről az elmúlt hónapokban e blogban is beszámoltam. Története sokunk számára akkor kezdődött, amikor megtudtuk: elbocsátották arról a munkahelyéről, amelynek pedig amolyan oszlopos, megbízható munkatársa volt évtizedeken keresztül. Kár - van ilyen. Sándorunk azonban nem esett kétségbe, mert éppen csak az utcán találta magát, máris megkérdezték tőle annál az intézménynél, amelynek a pilótáival jó barátságban azelőtt is Magyarország felett röpdösött, s készítette szakmailag is elismert légifotóit. Ez az intézmény pedig az Országos Rendőrfőkapitányság volt.


Az MTI-nek, mely valamikor elismert hírügynökség volt, nem kellett egy ilyen magasból letekintő fotós munkatárs. A rendőrség viszont kapva-kapott rajta, hiszen a légi őrjáratairól készített dokumentum erejű felvételek kézzelfoghatóvá tesznek egy olyan napi tevékenységet, amit a rendőrség kötelékében dolgozók folytatnak a legváltozatosabb területeken. Hogy csak egy példát mondjak: végigfésülték ezen a nyáron az egész Balaton környékét, felügyeltek a Hungaroringre, fölkeresték a különböző történelmi jelentőségű műemlékeket, felülről asszisztálták Bruce Willis magyarországi filmforgatásának (Drágább, mint az életed) érdekesebb helyszíneit, képet alkottak a nyári kánikuláról és következményeiről, a légi bemutatókról, a zánkai ifjúsági táborról, esős balatoni napokról és a hozzá illő szomorú nyaralókról, légi bemutatóval megünnepelt házassági évfordulóról...


Nem tudom felsorolni mindazt, amit az elmúlt hónapokban Helikopter Sanyitól önzetlenül kaptam, szabad felhasználásra. Küldeményeit tekintve tudom, nem én voltam az egyetlen kedvezményezettje ennek a páratlanul nagylelkű gesztusnak, ami az ORFK engedélye nélkül nem érvényesülhetett volna. Képes beszámolói mellé minden esetben odaírja: ORFK felvétele, H. Szabó Sándor. Szabadon felhasználható, térítésmentes felvételek, a forrás megjelölésével. Ez az ára annak, hogy munkáit terjeszthessük. Örömmel teszem. Itt, a fotótanú-ban is. Meg más internetes fórumokon, ahol csak tehetem. 


Számomra az egész történet - amelyet rekord számú olvasó keresett fel a fotótanú bejegyzésein - a szenvedéllyel és tudással végzett munkáról szól. És azokról, akik felismerik, hogy az alkotó ember - még ha "csak" fotózik is - nem fölösleges létszámkeret része, hanem hasznos, egyedi értékteremtő, akit nem tudunk nélkülözni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése