2012. július 11., szerda

Kolozsvári retrók

Két esemény is kötődik a kincses városhoz, ami egyben szülőhelyem is, bár egyre fakuló emlékek kötnek hozzá. Érdekes jelenségnek tartom, hogy mind több az alkalom, amikor a város retróhangulata folytán a közelebbi és a távolabbi múlt fölelevenítése zajlik, nem egyszer a fotográfia révén.


Nemrég nyílt meg fotótárlat Kolozsváron a város 1948-65-ös korszakából, amikor is a "népi demokrácia" idejét éltük s megindultak a nagy bontások és új városnegyed-telepítések hórukkos hullámai. Azokban az évtizedekben számos, gyermekkoromból ismert, egyre romosodó, neorealista hangulatú épület (kulipintyó? viskó?) lett egyenlővé a földdel, s épültek helyükre olyan "büszkeségek", mint pl. a Diákművelődési Ház, később a Györgyfalvi negyed, a Marasti-tér és környéke, a Monostor. És közben csorbult a régi Kolozsvár archív arculata. 


Szintén nemrégiben történt, hogy az 1900-as évek elejéről származó, pornófénykép-gyűjteményt találtak az egyik belvárosi ház padlásán. A névtelen, a jelek szerint professzionális fényképész által készített felvételek propaganda célokat szolgálhattak az akkor működő nyilvános házak számára, amelyek a polgárság és a diáksereg igényeit voltak hivatottak kielégíteni. Segítségükkel jól tanulmányozhatók nem csupán a korabeli erkölcsök, hanem az akkori divat, társasági, illetve intim viselkedési formák, gesztusok, az erotikus szolgáltatás "fejlettségi" szintje. Ez indokolta, hogy a leletet megtaláló gyűjtő a képekből felrakott az internetre is...

2 megjegyzés:

  1. Nekem meg a Pobedákat, a Molotov és a szegecselt Zisz (vagy Zil?) autóbuszokat juttatta eszembe a posztod. A kurblis teherautókat és a kenyérjegyet. A szódást, az ablakost és Gábort, a forrasztót. Na és a parizert, melyhez hasonlót azóta csak Párizsban ettem. A kuplerájokra sajnos nem emlékszem :-))

    http://azhfoto.blogspot.com


    U. I. Aláírtam, mert önhatalmú a blogspot beállítás, és nem tudni előre, milyen identitást választ.

    Apropó a Béke téri

    VálaszTörlés
  2. építkezés(ek). A Jókai utca felöli sarokház volt az egyike az első "blokkoknak". Amikor kész volt, akkor lebontották az álványokat és ünnepélyes keretek között átadták a kulcsokat a boldog tulajdonosoknak. Emlékezetes esemény volt. Már csak azért is, mert nem tudtak bemenni, ugyanis a lépcsőházat ki- vagy elfelejtették. A munkások az állványokon közlekedtek, nekik nem tűnt fel...

    A kolozsvári építészet csúcsa szerintem a Republica mozi közelében, a Szamos parton álló "blokk" (ha jól emlékszem az 1-es troli és az 5-ös busz megállója mögött). Egyetlen egy terasz árválkodik a homlokzatán. Az, amelyiket nem radíroztak le a menet közben megváltoztatott tervrajzról...
    :-)


    http://skandikamera.blog.hu

    VálaszTörlés