2012. május 5., szombat

Hetedszer is fotósuli

Mármint a HMKK háza táján. Az évente két alkalommal rendezett, öt-öt hétvégen tartott professzionális fotótanfolyam rendszerint új és új meglepetésekkel szolgál. Állandó tanárai és szervezői (Márton Judit, Ádám Gyula, Erdély B. Előd, Molnár Attila és Veres Nándor) szerint mindenik csapat más és más jellegzetességeket mutat; e mostanit úgy jellemezhetjük, hogy kevesen vannak, de szinte egységesen jó irányba húznak. E megállapítást ma már én is megengedhetem magamnak, hiszen immár a negyedik hétvégének ugrottak neki a tegnap s mutatták be "házi feladataikat" a témavezető Veres Nándornak. A jóízű, kötetlen beszélgetés tulajdonképpen egy kis asztal körül folyt, amire a hallgatók rendre kiteregették riportképeiket s a tanfolyamvezetővel közösen alaposan átbogarászták valamennyi teljesítményt. Annak ellenére, hogy a képfeldolgozásba még csak ezután kóstolnak bele, szép számú jó, sőt nagyon jó képet láthattunk, s azon fotók se voltak kevesen, melyeket néhány értő fogással használhatóvá lehet adjusztálni. Külön érdekessége volt a megbeszélésnek a színes és fekete-fehér technikák jellegzetességei összehasonlítására elvégzett páros fotók kielemzése: egyazon színes képnek f/f változatával együttes bemutatása szemléletesen rámutatott a kétféle megjelenítési mód közötti különbségekre, előnyökre és hátrányokra. Érzésem szerint a beszélgetés alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy a fotografálással ismerkedők már a kezdetektől érzékelhessék, hogy a fotótechnika, a fényképezés egész szabályrendszere nem öncélú bűvészkedést, hanem határozott esztétikai érdekeket szolgál.



Fazakas Gabriella színes és f/f tanulmánya: Spenót tükörtojással

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése