2011. július 20., szerda

Éji akt

André Zsuzsa fotója
A csíkszeredai Régizene Fesztivál és képvilága némileg lekötötték, beszűkítették a blog tájékozódását, és csak most tudok sort keríteni az időközben feltorlódott anyag rendszerezésére.


A legsürgetőbbnek André Zsuzsa friss aktfotóját tartom, ami legalább olyan váratlanul ért engem is, mint amilyen benyomást kelt majd az idelátogatókban. A Csíkszeredában élő tehetséges képíróról nem árt tudni, hogy  a Fotótanú létezése óta Torzó c. fotója s a vele kapcsolatos méltatás a legnépszerűbb a blog olvasói előtt. Nem kapok felőle hírt túl gyakran, de állíthatom, hogy szinte soha nem kell benne csalatkoznom.


Pár napja érkezett e-fiókomba az itt látható fotó, amelynek én (jobb híján) az Éji akt elnevezést adtam, s amely azóta is tartósan foglalkoztat. Minél inkább tűnik sejtelemnek a képen (alig) látható meztelen női test, amint az éjszaka leple alatt tárja föl rejtező identitását, annál jobban meg vagyok győződve arról, hogy a szándék most fordult be a célegyenesbe - s ha tévedek is, rajongok a képért, a látószögért s a nyíltságért, amivel a fotós szeretne ismét önálló véleménnyel előállni, a végső válaszok közben lesütve a szemét - és éppen ezzel nyer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése