2011. február 26., szombat

Ötletek

Veres János videójának egy záróképe
Kissé megszédültem ma - mint mindig, amikor egymásba futó útelágazáshoz érek -, hogy melyiket is válasszam? Amúgy szeretem a választékot, de az akkor a legszerencsésebb, ha magától adódik.


Föltett szándékom, hogy hosszabb távon megpróbálok szétnézni a fotóblogok prérijén. Tudom, hogy ez egy eszement próbálkozás, hiszen föl sem tudnám becsülni, hány évig kellene csak ezzel foglalkoznom naponta, hogy némi eredményt felmutassak, s akkor még nem is szóltam az időközben indított fotóblogokról...


Kíváncsiságom végtelen ugyan, de valóságérzékem meghúzza a vészféket: nincs mért sietnem, ha szomjas vagyok, igyak kedvemre, de nem muszáj felhörpintenem az egész folyót...


Köszönöm a tegnapi beíró Tamásnak, hogy felhívta egy, az eddig általam ismert blohgok stílusától elütő törekvésre a figyelmet. De nem ugrok rá mindjárt a felkínált prédára, hiszen közben jelentkezett egy újabb, állandónak ígérkező olvasóm, KRÁ, aki maga több fotóval és filmmel kapcsolatos blog szerzője, s érdeklődését látva kéretlenül, illemből is viszonoztam látogatását. Ám vele sem sietem el a dolgot, inkább azt próbálom átértékelni, hogy mi fűz engem a Fotótanúhoz, miért is nem hagyok fel vele, hiszen tudhatnám, hogy a végtelenségig ezt úgy sem lehet művelni, ha pedig ez így van, akkor nem árt előre megtervezni egy elegáns, átgondolt, értelmes visszavonulást.


Csakhogy úgy érzem, még nem mondtam el mindent, ami a fotóhoz fűz engem, még nem láttam, nem tapasztaltam eleget, de annyi biztos, hogy nem kívánok fotótörténetet írni, sem kritikai fórummá válni. A saját érdeklődésem nyomába kívánok eredni, s arról faggatni az utamba kerülő képeket és alkotóikat, mi a viszonyuk a valósághoz, az élethez, önmagukhoz és szándékaikhoz, a technikai lehetőségekhez.


De hogy a mai töprengés se múljon el haszontalanul, egy Veres Nándortól kapott linket ajánlok a hozzám betérők figyelmébe: rálépve a Magyar Nemzetben egy fotóművész szakmai vallomását és a kreatív fotózásról szóló egy kis videóját kapjuk. A kisfilmet e sorra kattintva indíthatjuk el a jútubon...


A filmen feltűnik kreatív fotós objektívje is...

1 megjegyzés:

  1. A visszavonulásnak még csak az apró gondolatát is gyorsan elhessektetni!

    VálaszTörlés