2011. február 2., szerda

Jégkápolna

Alig indultam el vizitbe, máris megtorpanok szándékomban - de csak egy napra, mert olyan fotóriport került az utamba, amire az újdonság jegyében illik felhívni a figyelmet.


Kiss Olivér fotóriportjáról van szó a kolozsvári Szabadság napilap online változatán, amely a Fogarasi havasokban, a Bâlea-tónál, 2000 méter fölött felépített Jégszállodát és Jégtemplomot mutatja be, egy friss látogatás nyomán. Igazi sajtószenzáció ez, bár nem rengeti meg a világot, mégis többet ér, mint hajánál előrángatott, megszokott témákkal traktálni a nagyérdeműt...


A helyszín azért is érdekes, mert a képsorozatból megtudjuk - amit azért jó lett volna szigorúbban és mívesebben megválogatni -, hogy végre fölépült az a hosszabb ideje eltervezett létesítmény, amit pedig évekkel ezelőtt, jól emlékszem, hevesen támadott mind az egyház, mind az általa felheccelt helyi hatóságok. Az idő végül is azoknak dolgozott, akik hozzá akartak adni valamit a világhoz - még ha olyan tiszavirág életű dolgokat is, mint egy jéglétesítmény, ami ki van téve a gyors elmúlásnak, ugyanakkor viszont tárgya és alanya lehet az ismételt megújulásnak is.


A tucatnyi képből ezt választottam figyelemfelkeltőül. Természetesen, egy ilyen riporthoz elkelnének a rövid, szöveges magyarázatok is, amennyiben a képek nem ún. "beszélő képek", inkább csak illusztratívak, miként ez a riport esetében fennáll. A sminkeletlen, nyers felvétel azonban tartalmaz valami darabos, mindenen átütő bájt és ragyogást, amiért egy bejegyzés erejéig érdemes volt szünetet tartani a blogvizitben.

Ui. Elkalandozásomból mégis csak blogvizit lett, méghozzá a Kiss Olivér blogján, ahol megtalálhatók a Fogarasi-havasokban tett expedíció háttérinformációi, illetve a szerző videófelvételei is a külföldi sajtóban már népszeróvé vált jégkonstrukcióról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése