A jobb oldali volt az az eredeti, amelynek erkély-rengetegében egy tanácstalan férfi áll, fél kézzel a korlátba fogózva, mintha azon töprengene magában, hogy ugorjon-e vagy sem. Mármint a mélybe...
Persze, mi tudjuk, hogy az ember fejében sok minden megfordul egy pillanat alatt, s ki lehet tekinteni a magas erkélyről százféle szándékkal is, de Csikós barátunk úgy vélte, hogy itt ugrásveszély esete forog fenn. És dokumentálni akart.
Csakhogy a szerkesztő túljárt az eszén és ollóval szépen lenyeste azt a csíkot, melyen az erkélybeli tűnődés jelenetét látni, s maradtak az élettelen kis fészkek a roppant panelház oldalán. Mert hogy ami a képen egyedül biztosra vehető, az a miliő, a környezet. Erkélylovaggal vagy nélküle, szándékkal vagy szándék nélkül, a valóságból csak a panel világa élte túl az évtizedeket. Az ugrás nem következett be, az ollócsattogás is közömbös műveletnek bizonyult a történelemben, de az ember azért beleborzong: és mi lett volna, ha a pasas mégis csak kiveti magát a mellvéden túlra? Vajon a fotósnak lett volna-e esélye AZT a pillanatot is elcsípnie?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése