2011. január 14., péntek

Duplázás

Egyed Ufó Zoltán kitett magáért... Pedig nem tett egyebet, csak élt pályázati jogával és az Együtt-Lét pályázatra éppen annyi munkát küldött be, amennyit a szabályzat előírt. Viszont két kategóriában is díjazottként került ki: az Építészet-környezet-tárgyi világ kategóriában Digimánia c. sorozatával 1. díjat, az Emberábrázolás-portré kategóriában viszont Faluszépe című képriportját érdemesítették második díjra.


Ezt nevezik tarolásnak.




De ne irigyeljük tőle a díjakat, hiszen megdolgozott értük. Fotóriporteri szimata és tapasztalata mintegy determinálták a sikerre. A Faluszépe létrejötte mögött nagyon sok lelemény és munka áll. A sorozat bármelyik képét kiemelhetném a demonstráció végett, mert ezek a portrék kivétel nélkül azt sugallják, hogy a falusi szépség ma már szinte teljesen kihalóban - amit látunk, az maga a jellegtelen, falun-városon egyaránt dívó ízlésficam, amelyben akarva-akaratlanul élnie kell az ember lányának. Tragikomikusan szánnivalóak ők, eladnivaló portékák egy vidéki turkáló mesterkélt csarnokában.




Hasonló erényekről árulkodik, bár sokkal keményebben a Digimánia. A 10 képből álló sorozat (enyhén túlbeszéltnek érzem, talán hat képbe belefért volna a lényeg) minden oldalról igyekszik megvilágítani azt a kontrasztot, ami a környezetünk életmódja és kommunikációs függősége között tapasztalható. A minden elképzelhető helyen virító parabola-antenna erdő gombatenyészet módjára telepszik életünkre, s mindegyre arra figyelmeztet, vajon mi történne, ha azok az antennák máról holnapra eltűnnének?


(A pályázat díjazott képei elérhetők -  itt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése