Ez a kép maga a zene és a mozgás. Olyasmi, ami nem materiális, ám mégis elszakí-
thatatlan a vizuali-
tástól.
Ádám Gyula hosszú évek óta fotózza - hivatásszerűen - a Csíkszeredai Régizene Fesztivál eseményeit. Több ezerre rúgó archívumából akár össze is lehetne állítani az 1980-ban indított rendezvény utolsó évtizedének eseményalbumát. Most csak egyetlen képet ragadok ki belőlük, amely egy 2007-es operaelőadáson készült (Henry Purcell: The Fairy Queen). A középkori művet Mary Collins neves brit táncoktató alkalmazta táncjátékká, s a barokk dallamok így nem a dalban, hanem a mozgásművészet alakzataiban váltak érzékelhetővé.
A zene elszáll, a fotó megmarad - ennek a jegyében nézem a színpadi jelenetet, amelynek technikai kivitelezése alárendelődött a riport kívánalmainak. A mozgás érzékelhető fotózása nem ad éles, részletekben gazdag rajzú képet a szemlélőnek, hanem az illúziót próbálja megteremteni, a mozgás benyomását fölkelteni bennünk. A mozgás állóképe pedig fantomjelenéssé oldja azt, ami nyugalmi állapotban egyszerű színpadi jelenet lenne: beállított gesztusokkal, fényekkel, kosztümökkel. Ennek a fotónak viszont aurája van: sugárzó élettere, amely a hangulatot fotózza le, s a hangulat mélyén, a mozdulatok ívfényeiben talán még a hangok is fölcsendülnek, mint a tücsökmuzsika az éjszakában, mely egyre halkabban szól szeptember kihűlő ege alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése