2010. augusztus 20., péntek

Fűzkorona


Incze Domokos csíksze-
redai fotós furcsa alkonyi fotója olyan székely-
földi alkot-
mányt ábrázol, mely nem egyedi példány, hanem hozzá hasonlóak fellelhetők több székely település határában, kiépített borvízfürdőjének területén.

A képen látható fonadék fűzágakból készült filegória, amit a szentkoronára emlékeztető, de Máriára utaló kompozícióként fontak, azzal az elképzeléssel, hogy a nedves talajban a fűzfavesszők rövid idő alatt kihajtanak s lombbal borítják majd be a koronát, mintegy érzelmi jelképpé avatva a relikviára utaló természeti formát. A konstrukcióról akár azt is mondhatjuk, hogy divatos elképzelés szülötte, amelynek eredményeként láttunk már szakrális jelképeket marcipánból vagy éppen különböző virágokból kirakni, nem beszélve a nagy számú bóvliról és kétes értékű emléktárgyról, melyekre minden további nélkül, gátlástalanul applikálják a legmagasztosabb kincseinket is.

Ez a fotó mindenek előtt erről szól: dokumentál és felmutat. Méghozzá azt a fanyar igazságot, hogy elképzelés ide vagy oda, a fűzkoronák legtöbb helyeken nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: ahelyett, hogy nekiláttak volna a lombosodásnak, inkább elszáradtak, elsatnyultak. A jószándékból inkább az elképzelés karikatúrája ágaskodik az ég felé, mint egy rosszul kiszámított pótcselekvés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése