2010. június 25., péntek

Márton Ildikó: Szentivánéji álom


Mindjárt az elején bevallom: a cím tőlem származik, de nem tudtam ellenállni neki, ugyanis most éppen hogy Szent Iván éjszakája van, ez a mindszenti természeti kép pedig valóságos álom.

Márton Ildikó ugyancsak újonca a HMKK-fotótáboroknak. Első bemutatkozása máris telitalálat.

A mező fölött elröppenő pipacsszirmok mintha zenét képeznének le; dallamot, amit csak a szívünk mélyén érzünk, hallunk, miközben némán, a színek nyelvén lopózik belénk, és hirtelen csupa bolondság - s az ebből fakadó boldogság - lesz tőle az életünk.

De azért figyeljünk a kép kromatikájára is! A szennyes barnába forduló viharos ég, a tájat domináló, keserűen mérgeszöld flóra fölött elsikló veres szirmok a vívódó, háborgó világ üzenetét hozzák.

(Barátom írja Budapestről, hogy napok óta, mihelyt kilép otthona ajtaján, úgy néz föl a viharos, barátságtalan égre, hogy bevallja: fenyegető jeleket keres odafönt, az életét féltve. Ennyire elromlott volna a világ?)

A szigorú helyzetjelentés mögött mégis ott rejtőzik a remény: a vörös szín tagadhatatlan élénksége túlélésről regél. A fotós nem tett mást, csak engedett a látvány kényszerének, közben meg végzetesen a foglya lett. És azzá tett bennünket is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése