2010. május 30., vasárnap

A madarasi csoport


A következő napokban ismét nagy fába vágom a fejszémet. Ez nem panasz, csak bejelentés: hogy tudják előre, mit várhatnak majd ettől a blogtól több mint egy héten át.

A Hargita Megyei Kulturális Központnál most gyülekezik Ádám Gyula központi számítógépén a pünkösdkor zárult csíkmadarasi fotótábor alkotóinak portfóliói. Ahogy gazdagodik az anyag, úgy mutatok majd fel egyet-egyet minden fotográfustól, akik - a résztvevők vallomása szerint - az eddigi leggyümölcsözőbb és legszakmaibb fórumán vettek részt a húsz rendezvényt megért sorozatnak.

A tábor "kalauza", a madarasi Miklós Csongor a tábor végefelé készített egy boldog családi képet, amelyen mindenki rajta van. A teljes létszám nem csak mennyiségi rekorddal ér fel, hanem olyan összetételt eredményezett, amire ritkán van példa a táborok történetében. Nem gyakran fordul elő az, hogy ilyen nagy számban képviseltessék magukat azok a képírók, akiktől bizonyos értelemben szemléletet, módszert és szaktudást is jócskán lehet tanulni, s hogy ezt a lehetőséget a napi házi fotópályázatokon messzemenően ki is használták.

A sort holnap Henning Jánossal nyitom (hátsó sor, balról a második), aki a negyedik HMKK-táborozásán van túl, s a csíkmadarasi termés minden eddiginél dinamikusabbnak, eredményesebbnek bizonyult.

1 megjegyzés:

  1. Amikor már az ember megsértődne azon, hogy nincs rajta a fotón, kiderül, hogy ő készítette...Várom már a fotókat, lássuk a zsüri ugyanúgy látta-e.

    VálaszTörlés