2010. május 4., kedd

Életút


Ma délután fiatal, magát fotográfiával eljegyezni kívánó fiatalember, Sütő Gábor bemutatkozó tárlatát készülök megnyitni, többedma-
gammal. És felkérésre - mint mindig.

Magamtól nem szoktam felajánlkozni, hiszen ítélkezéshez nincs se erőm, se kompetenciám; amúgy kedvem sincs osztani az észt. Hogy megmondjam, ki a művész és ki nem az. Hogy ki viszi valamire és ki nem. Ebben aztán senki se lehet csalhatatlan...

Elmondani viszont, hogy mire gondolok az alkotásokra tekintve - ennyi még belefér a feladatba.

Sütő Gábor az itt látható fotóját "áldozta föl" arra, hogy meghívót szerkesszen barátainak, ismerőseinek. A kép ekképpen telitalálat - ahhoz is, ami a tárlat címe maga (Életutak), de ahhoz még inkább, amint a fiatal fotós akaratlanul is átvilágítja saját magát, szándékait.

A látvány egésze egyfajta tétova megdermedtség, várakozás. Lovas és lova kivárva figyelnek: itt vagyunk, készen állunk, mi következik ezután? Mintha egyenesen a fotóstól várnák az eligazítást, a feladatot, a megmutatkozásuk célját és értelmét. Ott várakoznak, fegyelmezett és tanácstalan modellként, az út jobboldalán, szélre állva, immár az örök kivárásba merevedve. Se haladás, se menekülési szándék, se valamilyen akarat leghalványabb jele nem olvasható le róluk.

Valami hasonló felkínálkozás tapasztalható más képein is (a tárlat anyagához itt kell belépni). Portréalanyai szelíden, mintha jó ismerős előtt, kitárulkoznak: itt vagyunk, parancsolj velünk! És mintha azt is megkérdeznék (vagy csak én hallom ki a néma kérdést?): Sütő Gábor az életútjukra kíváncsi, vagy csak fotózni kívánja őket?

Amíg az alkotó ebben dönteni tud, kérdésük jele ott marad - hol nyíltan, hol diszkrétebben rejtezve - a képein. Emberarcainak, életképeinek, miliőinek vonásain, részletein. Az őszinte válaszhoz kívánjunk neki kitartást és mindenek előtt szenvedélyt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése