2010. május 20., csütörtök

Arc a falon

A minap emlékszobát avattak Domokos Géza tiszteletére Zágonban.

Hogy valójában kicsoda is DG, azt egyszuszra úgy lehetne meghatározni, hogy olyan erdélyi atyánkfia, aki az 1989 előtti romániai politikai érában lett felelős értelmiségi,s alakította úgy az életét, hogy bár az akkori rendszer kiválasztottja volt, helyzetét nemzetisége és a kisember érdekében hasznosítsa. Ezért lehetett józan kultúraszervező és politikus a rendszerváltás után is...

Persze, mindez az én olvasatom, mások másként látják DG pályafutását, irigyelvén tőle a sikeresen megkötött kompromisszumok ma is látható hozadékát, eredményét. De még mindig vannak elegen, tisztelettudó józanok, akik a politikai teljesítményt nem a szavak hangerejében, hanem a tettek tartósságában mérik. Az emlékszobát is ők járták ki DG szülőfalujában, ahol a pár éve elhunyt erdélyi közemberünk nyugszik. A szoba egyik falára ez a ff fotográfia került - Ádám Gyula archív felvétele -, amely vitathatatlan dokumentumértékén felül is kiemelkedő alkotás, a Domokost ábrázoló sok fotótanúság közül is az egyik legkifejezőbb, legmaradandóbb. Művészi értékeihez értelemszerűen hozzátartoznak azok a műszaki adatok is, melyek lehetővé tették a muzeális célokra való felnagyítását szobafalnyi méretben. A képen a művelődésszervező és politikus legfontosabb és legjellemzőbb létformáját tette kézzelfoghatóvá a művész: a vívódó töprengést, a magába mélyedést. Azt a ritka képességet és felelősséget, amivel egy ember a történteket mindig magán, a saját felelősségén átszűrve tudja értékelni. Amikor a gomolygó gondolatai tisztuló formában rendre benépesítik az arcot, a gesztust, a tekintet fényét...

Ez a portré méltó képviselője annak a példának, amire azt szokás mondani, jócskán használatos poétikai közfordulattal: ércnél maradandóbb...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése