2010. február 5., péntek

Vídám vészjelek


Nemrég hívta fel a figyelmemet egy kolozsvári jóbarátom egy évente négy ízben megjelenő folyóiratra, amely médiatörténet és kommunikáció profillal határozza meg magát a szellemi műhelyek tömkelegében, s amit a kolozsvári Média Egyesület ad ki immár négy éve. A lap mindenesetre tudományos vitafórum, médiaszakos szakembereknek és diákoknak, de mindenkinek, aki a közléshálózatban akár gyártó, akár a fogyasztó szerepében található.

Természetes, mégis jó dolog látni, hogy a fotó e lapban nem csak hogy megbecsült, hanem kiemelt műfaj, méghozzá úgy, hogy alkotócentrikusan minden szám egy-egy fiatal, rendszerint formálódó tehetség portfóliójával kerül piacra. A neten is olvasható lap tavalyi 2. számában figyeltem föl a zilahi születésű Székely Loránd újságíró szakos hallgató fényképeire, aki több művészeti ágban is sikeresen kísérletezik.

Itt látható két fotóját rokon gondolat és megformáltság kapcsolja egymáshoz. Mindjárt elöljáróban hangsúlyozom, hogy bár eredetiséggel nem vádolhatók, mindenek előtt arra példák, hogy miként lehet ismert, erőteljes szimbólum értékű elemeket sajátosan egyéni hangú funkcióval felruházni. A bekötött fejű koponya közérthetően a memento mori-nak egyik bejáratott ikonja, ám ha jobban megnézzük, hogy a kalózosan megkötött fekete alapú kendő mintázata koponyák garmadájával dekorált, akkor az egész életfontosságú figyelmeztetés groteszk, vagányos árnyalatot ölt, játékossága révén felülírja a komoly változatában már elkoptatott vészjelet.

Hasonló eljárás élteti az alsó kép hatásmechanizmusát is: a dohányzásellenes reklámnak is felfogható kompozíció nem más, mint egy asztalsarok felülnézeti képe, s a benne elrendezett, félig szívott csikkek még csak nem is tagadják, hogy külső kéz céltudatos behatása folytán kerültek alakzatba. A naturalisztikusságában dekoratív kopár kép egy illúzió silányságára hívja fel a figyelmet. Persze, a portfólióban vannak egyéb képek is, ennél talán fontosabbak is, de nagy részük magukon hordja tehetséges alkotójuk egészséges életfintorát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése