2010. január 18., hétfő

Gyűjtemények


2007 óta indult be a másfél évtizede működő Magyar Elektronikus Könyvtár keretében a
képarchívum. Előbb a kiadványokban szereplő képanyagot rendezték el tárgykör és egyéb szempontok szerint, aztán szélesebb körű gyűjtésbe kezdtek, jól meghatározott elvek alapján, úgy hogy ma már közel 10 ezerre rúg digitalizált képgyűjteményük, amelynek kollekciói - ha vázlatosan is - már kirajzolják a szerkesztők szándékait.

A változatos fotó- és képdokumentum mellett egyéni alkotók is felajánlották már gyűjteményeiket vagy azok egy részét, hogy közkinccsé váljanak az interneten. Itt bukkantam a pár éve elhunyt dr. Bakonyi Géza nevére, akinek 2007-es, utolsó - soproni - fotótárlatának az anyaga került fel a MEK képarchívumába.

A korán távozott szegedi alkotóról tudni kell, hogy az irodalomtudomány, a könyvtárosi szakma magas szintű művelése mellett semmi sem volt tőle idegen, ami emberi - így a fotográfia sem. Nagy műgonddal készült táj- és helyzetképei, esszéi ha nem is emelték őt a fotóművészet kiemelt vonalába, értékes hagyatéka a magyar képírásnak.

A gyűjteményből való Alkony a Gyilkos-tónál című tájképe a fekete-fehér fotografálásban kiemelkedően dicséretes teljesítmény s mintegy jelzi az alkotó földrajzi érdeklődésének keleti vonulatát. Érdemes az egész, 42 fotóból álló kollekciót végig nézni, s talán az archívum többi értékes gyűjteményében böngészni.

A magam részéről a közelebbi jövőben még többször is visszatérek, hogy beszámoljak újabb és újabb fölfedezéseimről...

1 megjegyzés:

  1. örömmel veszem a felfedezéseket!

    sajnos ennek a képtárnak a kezelése nem túl felhasználóbarát, elég nehezen lehet végignézni a képeket egymás után (mindig csak a kis bélyegképre kattintva jön fel nagyban és ott nem lehet a következőre lapozni :(().

    VálaszTörlés