2009. augusztus 17., hétfő

Bajusz 3


A bajusz témának, úgy látom keletje van, mert a minap Ádám Gyula lelkesen irta, hogy látta a blogban a korábbi bajuszos közléseket (május 13, augusztus 6.), s újabb bajusz-rekordokról küldhet tanúságot. Birtokában van ugyanis a 66 éves Zsigmond Mihály (Tusnádfürdő) fényképe, aki idén április végén, a sepsiszentgyörgyi városnapokon rendezett bajuszversenyen országos első helyezést ért el, a maga 25 centiméteres sodornivalójával.

Gyula szerint az idei bajnok arra panaszkodik, hogy a bajusz kényes jószág ám, minél hosszabb, annál könnyebben töredezik le belőle, s sajnos, ez vele is megtörtént.

A szentgyörgyi bajuszverseny ötlete tulajdonképpen Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök javaslata alapján került be a rendezvények közé, de nem csoda, mert az évek során ő maga is tekintélyes bajuszt nevelt az orra alatt, s ha országos méretekben nem is, de éveken át a romániai parlamentben neki volt a leglátványosabb pödrött bajusza.

Még egy érdekesség: az augusztus 6-án bemutatott gyimesi bajusz tulajdonosa - a fotós szerint - Gyugyu névre hallgat, nem tudott a versenyről, pedig biztosan megizzasztotta volna a többi versenyzőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése