2009. május 27., szerda

Ujjlenyomat

Helyszín: a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubja, Csíkszeredában, másfél méterrel a föld alatt, vakító fehér, boltíves környezetben. Akik nem látszanak (baloldalt, a szöveg helyén), az a közönség, akik Ádám Gyula riportképére fértek, az a: moderátor Ferencz Angéla (HMKK) és 5 helybeli női filmrendező (Bálint Ibolya, Kacsó Edit, Daczó Katalin, Nagy Anikó Mária, Csúcs Mária), akik munkája nyomán elmondható, hogy a Székelyföld csíki és udvarhelyi sarkában is létezik (néminemű) filmművészet.

A hölgykaréj hétfői (május 25) beszélgetése jó kis házivetítést előzött meg, ahol valamennyi meghívott egy-egy filmjével tette le a garast, s mutatta be, hogy amit a bevezetőben állított, az a gyakorlatban is állja a helyét. érzékeny, női szemléletű és finomságú, dokumentum értékű darabokat láthattunk. Egyeseket ismertünk korábbi alkalmakról, de szívesen néztük újra valamennyit, ami arra utal, hogy a fotótanúság mellett a film tanúsága is ugyanazon áll vagy bukik: a lényeget kell mondania, azt, amivel az alkotó bennünk hagyja művével az ujjlenyomatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése