Akár egy abszurd mese: nincs még itt a vége, de azért: hol volt, hol nem volt-tal kezdődik...
Volt egyszer egy Csikszereda szocialista urbanizációját szorgalmazó városterv, amiből már-már szinte minden tétel megvalósult volna, kivéve azt, ami nem, s a rendszerváltozással ott maradt minden, szerbe-félbe, szél- és esőverésben, égnek meredő falakkal, vasbetonidomokkal, téglahalmokkal, felszaggatott telkekkel, betonalapokkal...
A mese folytatása, hogy az azóta eltelt közel 20 esztendő nem volt elég ahhoz, hogy e szégyenfoltok véglegesen eltűnjenek a város szívéből.
Azaz 2003-ban mégis történt valami: a Hargita Visual Art helyi képzõművészeti csoportosulás Inter-Art címmel tíz napos augusztusi tábort rendezett az egyik szégyenhelyszínen, ahová új megyei könyvtárat akartak emelni, szemben a hasonló stílusú, de már befejezett (azóta jócskán le is lakott) közigazgatási palotával (Fehér Ház!). Könyvtár nem lett, bombatalálatos romra emlékeztetõ grund viszont éktelenkedett a főtéren. Ezt a romhalmazt díszítették fel a tábor idején romániai és külföldi képzõművészek, Szellem keresi a helyét jelige alatt. A szabad ég alatt álló, organikus művekbõl sikeres szabadtéri kiállítás nyílt.
2004-ben új városvezetés került Csíkszereda élére, amely eldöntötte, hogy pályázati úton felvállalja a romhalmaz befejezését és helyére korszerű művészeti iskola épületét tervezi. Az iskolából tavaly lett csak valóság (bár a romhalmazból még mindig maradt némi "elvarrnivaló"), hiszen az alapok jóváhagyása annyira bonyolult, a munkálatok kiírása olyan kacifántos, hogy a helyét ideiglenesen megtalált szellem még éveken át háboríthatatlanul kísérthetett arrafelé.
A Hargita Visual Art akkor szeliden föltette a kérdést: rendjén, legyen hát iskola a szellem helyén, de mi lesz a még megmaradt, időtálló képzőművészeti munkákkal (amelyek Bodor Zsolt itt közölt 2005-ös fotóján, illetve A tiltás szelleme c. képsorán látható): a kifestett betongerendákkal, falfestményekkel, installációkkal, amelyek értékét még nem is lehet igazán fölbecsülni.
Nem volt könnyű választ adni e kérdésre. Magam is tanácstalanul álltam előtte, mert fogalmam sincs, mennyiben védi a törvényt egy felhagyott épitkezés állagára festett alkotást, mikor a témahordozó anyag - a fal, az oszlop, a kövezet, a beton - nem a művész tulajdona? Egy biztos: a műalkotások tények, elkészültek, vannak. Az új iskolában, érthetően, nem maradhattak a falakon a sok esetben obszcén, grafitti-stílusban alkotott firkálmányok. Végül az alkotások fotókra kerültek, s egy albumban alusszák talán örök álmukat, ahová a városépítő szellem végül is bezárta őket...
De azért nincs vége az abszurd mesének... Egyszer majd még jön valaki és előássa az egészet egy letűnt kor "műremekeiként"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése